"Lilla szívét kértem..." - Egy halhatatlan szerelem története a Dunamentén

2018-ban éppen 220 éve, hogy Vajda Julianna, a Csokonai-versek Lillája igent mondott Lévai István dunaalmási kereskedő lánykérésére, véget vetve ezzel a Csokonaihoz fűződő románcának. A 220 évvel ezelőtti szerelmesek nyomába eredtünk Komáromban és környékén. 

Csokonai Lillája

Ferenc császár a napoleoni nemesi felkelés táborhelyéül jelölte ki Komáromot. 1797 tavaszán Csokonai Vitéz Mihály is Pozsonyból Komáromba utazott. A franciák ellen hadba gyülekezőkhöz Csokonai lelkesítő verset írt A nemes magyarságnak felűlésére címmel, amelyet 1797. április 26-án Vajda Julianna adott elő a felkelők zászlóavató ünnepségén. “Megláttam, és azonnal | Látnom, szeretnem – egy volt” – írta le Csokonai az első benyomását a lányról A fogadástétel című versben.

varm-komarom-058-2.jpg

A református kollégium épülete Komáromban. Forrás: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi. 

A későbbiekben elsősorban Fábián Juliánna komáromi költőnő szalonjában találkozott a két fiatal. Csokonai szívét azonnal meghódította a lány – a viszontszerelemre azonban még várnia kellett, mivel Vajda Juliannát nem vonzotta 21 éves fiatalember. “(…) szemre nem szép, vőlegénynek nem kapós” – írta naplójába. Később azonban, amikor rájött arra, hogy a Lilla-versek hozzá íródnak, megváltozott a véleménye a költőről.

Október 21-én így ír Csokonai a lánynak: "Egész útazásomba mindég a kezembe tartottam leveledet, s elérkezvén mostani szállásomra, kebelembe dugtam azt, s annak angyali íróját képzettem magamnak - az éjjel is szívem mellett háltattam - háromezer betű van abba a kevés írásba, én pedig minden betűt ezer csókkal terítettem be - gondolod-e mennyi vólt az a csók? pedig még a tisztáját is sorra csókoltam, mert ott is járt az a grátiai kéz, amellyet én bálványolok! Igazán írod, vígasztaló, őrző angyalom! hogy levelem szívemnek belső rejtekéből származott:  mert hogyne származna a szívemből, amellybe semmi sincs egyéb írva, hanem ez az istenasszonyi név: Juliánna, s utána ez a hét betű: hogy szeretek!

Csokonai aláírása. Forrás: A hétköznapok fogságában

A szerelmes költő 1797-ben és 1798-ban is sokat utazott, s azon túl, hogy Bicskétől Keszthelyig állást keresett, sok időt öltött a Komárom környéki településeken is. Látogatásairól – amelyek sokszor mulatozássá váltak - a későbbiekben legendák születtek – pl. a martosi református lelkésznél tett látogatásáról, ahol a lelkész unokája szerint a megfelelő mennyiségű bor elfogyasztása után szertartásosan eltemették Bachust. Az egyik ilyen alkalommal írta a Búcsúvétel című verset is, ahol dialógusban írja le a két szerelmes búcsúzását.

"Mégyek már. Engedd meg, kedves kincsem,
Hogy megváló csókom szádra hintsem.
     Jaj be fájlalom,
     Kedves angyalom!
Hogy midőn boldoggá kezdtem lenni,
          El kell menni. [...]"

Komárom ebben az időszakban gazdag kereskedőváros volt, elsősorban gabonával kereskedtek. Ebben a világban nem jelenthetetett megfelelő jövőképet az álláskereső költő, mint férj Vajda Julianna szüleinek, ezért 1798 tavaszán, míg Csokonai állás után járt a Balatonnál, a lány, szülei bíztatására és támogatásával igent mondott Lévai István gazdag kereskedőnek. Csokonai a hír hallatán gyorsan visszautazott Komáromba, de a lány már nem másította meg döntését. 

Csokonai szobra Komáromban. Forrás: prusi.blog

"A te szíveden állott, kinek add azt által. Senkinek erőltetett végső erőszakot rajtad tenni nem lehetett vólna. Az én feljövetelem, s a te eltökélett szándékod reábírták vólna kedves szüleidet, hogy annak engedjenek által, akit te szeretsz, és aki téged olly igen szeret." - írta levelében Csokonai.   Erre a levélre még választ kaphatott, legalábbis erre utal a március 31-én kelt Csokonai levél, amit az elutazása előtt írt Lillának. 

"Köszönöm, édes Juliannám! ezt a vígasztaló levélkédet, köszönöm szívednek igaz hűségét, - százszor köszönöm. Óh, mennyire meg vagyok elégedve, hogy te érzékeny vagy énerántam! Hála a kedvező egeknek! Én sietni fogok az én szerencsémnek egész végrehajtására. És azon az első napon, amellyen lehet tőlem, azon az első napon indúlok fel a te szép kebelednek megölelésére. Most se lett volna ennyi baj, ha e télen jobban siettem volna. A késedelemtől mindenkor félhetni. A reménység és kétség között egy órát tőlteni is únalmas a szerető lelkeknek.
Nékem addig vígan élni nem lehet, ha szinte kivűlről mutatom is más előtt, de szívem belőlről csak az én Juliskámnak szívével vídúlhat meg. - Légy, Kincsecském! mindvégig állhatatos, én szavamnak ura leszek. - Köszönt téged ezer csókkal a Te hív Vitézed."

Ezt a levelet azonban a lány apja elrejtette Lilla elől, a frigy megköttetett. 

A kutatások azt bizonyítják, hogy Csokonai és Lilla a házasságkötés után is kapcsolatban maradtak. A költő ezekben az években sorra járta a környék parókiáit, és szívesen időzött az akkor már Dunaalmáson lakó szerelme közelében. 1800-ban nyomtatásban megjelent verseit is elküldte neki, 1802-ben pedig meglátogatta. Nem üres kézzel érkezett: az édesapja által ráhagyott pecsétgyűrűjét ajándékozta oda Lillának.

Lilla szobra Dunamocson. Forrás: Szoborkereső

Lilla nem élt boldog életet, gyermeke nem született, Férje halála után, 64 évesen, Végh Mihály dunamocsi esperes lelkészhez ment férjhez, néhány évig Dunamocson, majd Dunaalmáson élt.

Hetvenkilenc éves korában, halálos ágyán feküdve, az volt az utolsó kívánsága, húzzák az ujjára a Csokonaitól kapott gyűrűt, s Csokonai búcsúlevelével és a tőle kapott verseskötettel temessék el. Így is történt.  A sírjára a Lilla nevet vésték, hogy halálában az ő hitvese legyen. Lilla ötven évvel élte túl a költőt, de végül beteljesedett, amit  Csokonai a Még egyszer Lillához című versében írt: 

"Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
     És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek.
Az én tüdőm is, bátor élek,
     Lelketlenűl lehell.

És tán te, szép szememvilága!
Úgy élsz, hogy életed virága
     Virít, míg én halok.
Adná az ég! Azon örűlnék.
Könnyemnek azzal eltörűlnék
     Felét az angyalok.

De tán, Lilim! te is kesergesz?
Rab gerlicém, saskézbe hergesz
     S kéred segédemet?
Hiába már, kincsem, hiába!
Csak a halál jégsátorába
Ölelsz meg engemet."

Lilla sírja Dunaalmáson