Hogyan menekült meg sokezer ember 1849-ben Komáromban
Hogyan menekült meg sokezer ember 1849-ben Komáromban

" A fegyverletétel október 2-án kezdődött és október 4-én végződött; a csapatok zászlóaljanként harcvonalban állottak föl és puskájukkal tisztelegtek, a zenekar pedig rákezdte a Rákóczi-indulót. Klapka a csapat előtt végignyargalt, azután közepén megállott és fölszólította katonáit, hogy sorsukba nyugodjanak meg. Erre »lábhoz«-t vezényeltek. E percek alatt, melyeket még a zene komoly akkordjai is emelték, hallható volt a sereg zokogása, mely ez ...

1838 - amíg elérte Pestet az árvíz
1838 - amíg elérte Pestet az árvíz

Az 1838-as nagy dunai árvízről nagyrészt Pest víz alá kerülése és Wesselényi, az árvizi hajós neve jut mindenki eszébe. Pedig néhány nappal a pesti árvíz előtt, március 9-13-a között a Duna fentebbi szakaszán, a Komárom alatti területeken is jelentős pusztítást okozott a jeges víz.  Esztergomban összesen  653 ház dőlt össze, Dömösön 6, Tát on 84, Nyerges új aluban 148, Dunamocson  44, Karván 15, Párkányban 145, Muzslán   16. A pusztításról az ...

Így épült meg a Mária Valéria híd
Így épült meg a Mária Valéria híd

Az Esztergommal szemközti Párkányról ma mindenkinek elsőként híres meleg vizes strandja jut eszébe, ahová nyaranta sok tízezer vendég látogat el rövidebb-hosszabb időre. Nem véletlen a hatalmas érdeklődés a város iránt, hiszen nincs még egy olyan üdülőváros, amely olyan páratlan panorámát tud kínálni a vendégeinek, mint Párkány: az esztergomi bazilika és várhegy, a hömpölygő Duna és a Mária Valéria híd páratlan látványa várja itt a vendégeket.

20170804_121253.jpg

...
Hölgyek, akik színesebbé tették Komárom történelmét
Hölgyek, akik színesebbé tették Komárom történelmét

Sajnos a mai Magyarországon ma már kevesen tudják, hogy Komárom történelmi központja ma Szlovákiában található, a magyarországi város csak a 19. század második felében kezdett kiépülni. A városról legtöbbünknek a történelmi erőd és Klapka György jut az eszébe - pedig a történelmi városka történelmében több hölgy is jelentős szerepet játszott , s nem lehet elfelejtkezni azokról a polgárasszonyokról, kereskedők, mesterek feleségeiről sem, akik a ...

Hogyan készült régen a mézeskalács a Dunamentén?
Hogyan készült régen a mézeskalács a Dunamentén?

Alig pár nappal Karácsony előtt a legtöbb családban már készülnek a finomabbnál finomabb mézeskalácsok. De vajon hogyan készült ez a finomság régen? A Dunamentén lejegyzett receptek nyomába indultunk, sok sikert a kipróbálásukhoz!

Simai Kristóf a 18. század legvégén, 1795-1799. között szakácskönyvet írt  "a házi gazdasszonyoknak, a jó falatoknak szokott szájnak tetszésére". A szakácskönyv hosszú időn keresztül kéziratban volt a piarista rend ...

Amíg megépült a komáromi híd...
Amíg megépült a komáromi híd...

A 19. század eleje Magyarországának egyik legkiválóbb kereskedővárosa Komárom volt, amely abban az időben nemcsak a gazdasági, hanem a hazai kulturális-szellemi közélet egyik meghatározó központja is volt. A hangulatos város ma is várja a látogatókat - az ősz, illetve a tél sem akadály egy kellemes városnézéshez .  A Tudományos Gyűjtemény az 1824. évfolyamában már elragadtatással írt a városról: 

" Rév-Komárom' városával, sok különösségei miatt, ...

Képek Komárom egyik legizgalmasabb épületének történetéből
Képek Komárom egyik legizgalmasabb épületének történetéből

A Duna északi oldalán lévő Komárom főterén áll egy igazán különleges épület, amely több évszázada mindig fontos szerepet töltött be a város történetében. Használták már színházként, lakóházként, zsinagógaként, postaként, sörcsarnokként és kőszénlerakatként egyaránt.  A Zichy-palota és környéke felfedezése ma is akár egy teljes napos önálló program a térségbe látogatók számára. Az épület titkainak nyomába indultunk. 

A ...

Jókai Mór nyomában a Dunamentén
Jókai Mór nyomában a Dunamentén

Jókai Mór, a márciusi ifjak egyike, ezer szállal kötődik Komáromhoz. Jókai az egyik legtermékenyebb magyar író volt, akinek műveiben időről időre előkerülnek a komáromi helyszínek és élmények. Jókai nyomába indultunk a Dunamentén. 

Jókai Mór szobra Komáromban. Saját fotó. 

Komárom, Jókai városa

Jókai Mór 1825-ben a Duna északi partján, Komáromban született, s gyerekkora egy jelentős részét is itt töltötte. Érdemes Komáromot Jókai ...

"Lilla szívét kértem..." - Egy halhatatlan szerelem története a Dunamentén
"Lilla szívét kértem..." - Egy halhatatlan szerelem története a Dunamentén

2018-ban éppen 220 éve, hogy Vajda Julianna, a Csokonai-versek Lillája igent mondott Lévai István dunaalmási kereskedő lánykérésére, véget vetve ezzel a Csokonaihoz fűződő románcának. A 220 évvel ezelőtti szerelmesek nyomába eredtünk Komáromban és környékén. 

Csokonai Lillája

Ferenc császár a napoleoni nemesi felkelés táborhelyéül jelölte ki Komáromot. 1797 tavaszán Csokonai Vitéz Mihály is Pozsonyból Komáromba utazott. A franciák ellen ...

Mostmár nemcsak nyáron érdemes Párkányba látogatni
Mostmár nemcsak nyáron érdemes Párkányba látogatni

2018. január 26-án átadták a nagyközönségnek Párkányban a Vadas Thermal Resort új wellnessközpontját. A projekt önerőből valósult meg, 2,2 millió euró összköltséggel. A beruházástól a párkányiak jelentős vendégéjszaka szám bővülést várnak a szezonon kívüli időszakban, noha a közel negyedmilliós vendégéjszakát már most is számos magyarországi fürdőváros megirigyelheti.

20180126_163313.jpg

A wellnessközpont részlete a megnyitón  

Párkányban a 39 fokos ...

Impresszum

Az oldal a Dunamente - Podunajsko turisztikai szervezet blogoldala. 

Tudjon meg többet a Komárom - Párkány közötti fantaszkikus élményeket nyújtó területről a www.visitdanube.eu oldalon!

Kövessen a Facebookon is!

Címkék

árvíz (2) Az arany ember (1) Beatrix királyné (1) bor (2) Burcsákfesztivál (1) Celemantia (1) Csokonai (2) Csokonai Vitéz Mihály (2) Déryné (1) Déryné Széppataki Róza (1) diplomácia (1) Domonkos János (1) Duna (19) Dunamente (16) Dunamocs (4) Dunapart (14) élményfürdő (2) érdekességek (20) erőd (6) Erzsébet-sziget (2) Erzsébet királyné (1) Észak-Komárom (21) Esztergom (1) Európa Udvar (1) Fábián Julianna (1) Fesztivál (1) földrengés (2) fürdő (1) gasztronómia (2) Görgey Artúr (1) Halászlé (1) hírességek (8) híres emberek (10) Hunyadi Mátyás (1) irodalom (2) Izsa (2) jeges árvíz (1) Jókai (4) Jókai Mór (3) Karva (3) katasztrófa (1) Kelemantia (1) Kézműves termékek (2) kirándulás (9) kirándulások (1) Klapka (2) Klapka-tér (1) Klapka György (2) költészet (1) Komárom (21) látnivalók (12) Lilla (2) Luxemburgi Erzsébet (2) magyar-szlovák kapcsolatok (3) Mária Valéria (1) Mária Valéria híd (1) masszázs (1) Mátyás király (1) múzeum (8) Muzsla (3) nyaralás (4) Párkány (6) Pat (2) program (11) regény (1) Révkomárom (13) római kor (1) római tábor (1) romantika (1) Simai (1) Simai Kristóf (1) Simon-Júda napi vásár (1) Sissy császárné (3) strandolás (1) Sturovo (2) sturovo (1) sütemény (1) szerelem (1) színház (1) szobor (3) temetés (1) termálvíz (1) történelem (23) V. László (2) vadas thermal resport (1) Vajda Julianna (2) városnéző séta (1) wellness (3) Zichy-palota (3) Zichy János (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása