A Dunamente, ahogy még nem láttad

1850 februárjában járunk, Komáromban. Alig néhány hónap telt el Klapka fegyverletétele után. A város lakói éppcsak most kezdték feldolgozni a történteket. 

Komárom városa a 19. század 2. felében. Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. XV. kötet. Magyarország V. – Felső-Magyarország I. Felső-Magyarország nyugati fele Pozsony megyétől a Garam-melléki bányavidékig (Budapest, 1899)

A fegyverletétel után a városlakókra év végén még egy teher zúdult: december elején a Kossuth-bankóikat és a Klapka-féle váltópénzt, amely a lakosság nagy részének a teljes készpénz vagyona volt, be kellett szolgáltatniuk, amit 1849. december 22-én az angolkertben nyilvánosan elégettek. Szinnyei József így számolt be erről a naplójában: 

"Elégették a beadott magyar bankjegyeket az angolkertben három vaskályhában; ekkor egy szegény asszony ily panaszra fakadt: »de soknak a háza ég most.«"

A Klapka-féle váltópénz

Beöthy Lászlótól azt is tudjuk, hogy

"Komáromban nem egy vagyonosb család volt oly helyzetben, miszerint egyetlen egy austriai bankjeggyel sem birt s hitelpénzhez valónak vajmi sokan nyúlni kénytelenek."

A komáromi erőd a 19. század második felében. 

... és akkor...

Árvízi mentés. Forrás: Pesti Hírlap Naptára 1938 

Ebben a helyzetben 1850. februárjában újabb csapás érte Komáromot. Szinnyei József a naplójában dokumentálta az eseményeket:

"Febr. 10. Nagy árvíz veszedelem fenyegeti a várost. Febr. 11. A víz a piacig jött. Este a várban ágyúból lőttek; a Nádorvonalon pedig riadót doboltak. Mindenfelé nagy a veszedelem. Febr. 12. Már 280, többnyire vályogból épült ház összeomlott. Ma azonban a víz apadt."

Hogy pontosan mi történt, Gyulai Rudolf Adatok Komárom vármegye monografiájához című munkájában (1892) olvashatjuk: 

1850-ben a Vág, Nyitra és Zsitva is kiöntött és 14,436 hold került víz alá, 9 községben 3 emberélet, 277 épület és 187 háziállat esett áldozatul, a kár 160,000 forint volt. — Az árvíz le nem folyt 7333 holdról, belvíz 6666, fakadó víz 2666 holdon maradt. Komárom város jelentékeny részét febr. 11—12-én önté el az árvíz, 379 ház víz alatt állott, 177 rommá lett, 120 tetemesen megsérült, hajléktalan lett 1516 ember, a kár 156,130 frt volt.

 Az eseményekről azonban legrészletesebben Beöthy László számolt be a Romemlékekben: 

"1850-ben február 12-kén az üldöző balsorsnak ismét egy újabb csapását kelle szenvednie. Nevezetesen, a mondott napon a hirtelen megáradott víz hideg és jeges hullámai lepék el a városnak csaknem fele részét. A viz rohanó sebessége meggátlott minden megfeszített erőt, melyel a veszélyek minden nemétől oly gyakran látogatott szerencsétlen várost ezren siettek és iparkodtak megmenteni. 

Hasztalan. A hullámok sebes rohammal özönlék körűl a várost, s kevés idő alatt majd 400 ház omladékai hirdették újabb sorát a nyomor- s kétségbeesésnek, mely jelenleg a szegényebb s tehetlenebb osztály keblét marcongolá.
Síró gyermekek s jajgató özvegyek futkosák körűl a szárazon maradt házak pitvarait, szállás- és kenyérért esdeklők. Mintha mondották volna: szánjatok és segítsetek ti most minket, kik nem feledék a könyör s irgalom alacsony viskóit megnyitni előttetek akkor, midőn a sűrűn repülő tűzgolyók és 'bombák öldöklő zápora elől szegény tájékunk nádas födelei alá menekvétek!

Igen. Az árvíz romboló hullámai alá temetett városrész volt, mely a Vág felé eső távolságánál fogva az ostromlás bombáit annyira mennyire elkerülheté; e városrész volt az, mely a keresztyéni szeretet szánalmával, s könyörével emelé meg a menekvő előtt fakilincsét, s mely a szerencsétlen menekvők százainak a részvét önzetlen hevétől átmelegített szobát nyitott.

Több nap telék el, míg a kiáradott s pusztító elem ismét előbbi medrébe költözött.

A városi hatóság, valamint a megyei kormánybiztos is nemes munkássággal fáradának és gondoskodtak, hogy a lak, s kenyér nélkül maradt szerencsétlenek szállást s élelmet nyerjenek; hogy számokra adakozások s önkénytes alamizsnák gyüjtessenek; . . . · de minden csak a pillanat követelőbb szükségeit elégítheté ki, a nélkül, hogy a nyomort s bajt végkép szüntethette volna.

Az újjáépítés egy ekkora katasztrófa után akkor sem lett volna egyszerű, ha nem a fenti események előzik meg a történteket. Nem véletlen, hogy a Hölgyfutár is sajnálkozva ír a történtekről az 1850. február 25-i számában:

"Komáromot szinte nem kímélte e csapás, annyi bajon ment át e szerencsétlen város rövid idő alatt, hogy tiz év sem igen gyógyíthatja meg sebeit."

Újjáépítés sok-sok támogatással

Komárom - utcarészlet a Tiszti Pavilonnal a 19. század második felében egykori képeslapon. Forrás: Jókai Mór Városi Könyvtár

Az újjáépítés nem ment egyik napról a másikra. 

A segélygyűjtés birodalomszerte elrendeltetett, s adakozások történtek is, de a kár s veszteség sokkal nagyobb volt, hogysem az eddig begyűlt adakozások öszvege, azt csak némileg is pótolhat' ta volna.
Örvendetes s nevezetes segélyül szolgált ezek közt ö felsége azon jótékony intézkedése , miszerint a komáromi tűz- és vízkárosultak között, kiosztandó segélypénzül febr. 26-ról 150,000 pfrtot méltóztatott 10 év alatt visszafizetendő kamatatlan kölcsönkép elrendelni.
Ezen öszvegből a város, tűz által szenvedett kárai pótlására 100,000-et magának megtartván, a károsult lakosok közt 10 év alatt részletenként visszafizetendő kölcsönűl 50,000 frtot osztott ki.
E kölcsönnek segítő s orvosló hatását, tagadni ugyan nem lehet; de mily sokan vágynak, kik kölcsönűl kapott pénzöket nem a lehamvadt fedél, vagy a leroskadt házfalak felépítésére, hanem a közelebb múlt 3 szerencsétlen év súlyos viszontagságai miatt kiürült éléstárak s közvetlen életszükségeik pótlására valónak kénytelenek fordítani, vagy a magányosaktól előbb kölcsönvett tőkepénzek kamataira felhasználni. Ez oka, hogy a város leégett vagy ledőlt házai még teljesen máig sem építtettek fel; s ez oka, hogy a segély még mindig jókor van, s hogy a jelen album mindenesetre emléklombjaul szolgál azon áldozatoknak, melyeket a felebaráti szeretet részint már nyújtott, részint még nyújtani fog.

 Az árvíz ráirányította a figyelmet azonban a gátrendszer megerősítésére és a Pozsony környéki vízrendszer kiépítésének fontosságára. 1853-ban Ferenc József már ennek az eredményeit ment megnézni Komáromba. 1855-ben pedig egy helybéli már így számolt be a város újjáépítésének eredményeiről a Budapesti Hírlap júniusi számában: 

"Házaink, ha nem emelkedtek s szaporodtak is, de mindenesetre osinosodtak; utczáink némileg rendeztettek, téreink javíttattak, városunk tavai pedig — mert fájdalom, ilyek is léteztek — a főnöki hivatal erélyes és dicséretreméltó intézkedései nyomán nagy részben már lecsapoltattak és kiszáríttattak. Két nevezetes kathol. templom romban áll ugyan még, de már az egyik legalább födelet nyert, s dicséretes az elöljáróságnak azon buzgósága, mely szerint a segélygyüjtésnek min - den legkisebb alkalmát megragadta, hogy a városi közönség ezen egyik legfontosabb és legszentebb ügye mielőbb czélt érhessen."

Források: 

• Gyulai Rudolf: Adatok Komárom vármegye monografiájához. In:  A Komárom-Vármegyei és Városi Muzeum-Egyesület értesítője (1892)
• Szinnyei József Naplója
• Beöthy László: Romemlékek. 1851.
• Budapesti Hírlap 1855. évfolyam
• Hölgyfutár 1850. évfolyam
• Komárom városa a 19. század 2. felében. Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. XV. kötet. Magyarország V. – Felső-Magyarország I. Felső-Magyarország nyugati fele Pozsony megyétől a Garam-melléki bányavidékig (Budapest, 1899)