1763. június 28-án Magyarország legnagyobb erejű földrengése pusztította el a történelmi Rév-Komáromot. A katasztrófának 63 halálos áldozata és több mint száz sérültje volt. A rengés akkora erejű volt, hogy a rengéseket még Belgrádban (375 km), Drezdában (490 km) és Lipcsében (580 km) is érezték. A pusztító földlökések romhalmazzá változtatták Komáromot. Korabeli beszámolók alapján idézzük most fel az eseményeket.
A katasztrófába fulladt Péter-Pál napi vásár
Komárom gazdag kereskedőváros volt, amelynek több híres vására volt. Ezek közül az egyik a nyár derekán tartott három napos Péter-Pál napi vására, ahová számos helyről érkeztek kereskedők és vásárlók is. Június 28-án már hajnalban már mindenki talpon volt, a kereskedők már a portékáikat pakolgatták ki, kihajtották a vásárba az elanandó állatokat is, így a felnőttek már nagyrészt az utcákon voltak, a gyerekek és az idősek viszont még a házakban aludtak.
Grossinger János, aki több cikket is írt a földrengésekről, maga is szemtanúja volt az eseményeknek. Így emlékezett vissza az első jelekre:
"— reggeli 5 1/2 óra táján iszonyú földrengés rázkódtatá meg a város területét, mely csapás ismeretlen levén még akkor a város lakosai előtt, már szinte az utolsó ítéletet képzelék eljöttnek, annál is inkább, mert ezen első rázkódásra, — mely habár minden épületet erősen megrongált, életük megmentésére sokaknak intő jelül szolgált, a szabadba kimenekülvén, „a gondviselés különös kegye volt ez előzmény, különben mindnyájan veszve valánk..."
Hét perccel később egy hihetetlen erősségű földmozgás következett, amely szinte pillanatok alatt rommá borította a várost.
"borzasztó moraj közt a föld fölemelkedett, alásülyedt, ismét forgott s visszahelyezkedett; s mindez 3—4 perczig tartott, s csoda-e, ha minden ház a hosszú s különnemű ingás folytán rommá változott?! A tornyok helyeikből megindulni látszottak; egymáshoz ütődve, keresztjeik földfelé hajlongva, leestek; a falak, gerendázatok iszonyú ropogás közt megnyiladoztak; kémények földre hulltak; a por mint köd felszállt és elfedé a várost; a Duna partjain megrepedezvén a föld, abból tűz lövelt elő, s mind ezt én saját szemeimmel láttam! Vért fagyasztó látvány, melynek iszonyát ott a haldoklók, itt a nehéz sebekkel boritottak fájdalomhangjai növelték!"
- írta Grossinger.
A földrengésről Baróti Szabó Dávid verses emlékezése.
Tata egykori plébánosa is feljegyezte az eseményeket a város anyakönyvében:
"Anno 1763. die 28-tava. Juni. Földindulás lévén két ízben; az első regvel egy fertál hat órara, az ki is nem oly hatalmas. A másik pedig három fertál hat órára regvel, az ki is oly nagy vala, hogy a kaszások közül a mezőben sokan a lábokról leesének és a hegyek, fák a mezőben láthatóképpen remegni kezdének; úgy hogy Komárom városi lakói házainak minden falai, többnyire kik bolthajtással valának, egész a fundamentumig leomlottak és a többiek összehasadozának úgy, hogy a falak hasadékain át is kilátónak."
Egy másik szemtanú, Szigeti György visszaemlékezése a katasztrófáról:
"A legjelesebb a legmagasabb épületeket vagy egészen lerontotta, vagy ketté hasította. [...] — az utczák, a melyeken kőből csinált házak valának, ugy betöltenek a leomlott házfalakkal, hogy kocsival vagy lóval nem lehetett járni, sőt gyalog ember is nagy bajijai mehetett. Mindazáltal, hogy megláthatnám, micsoda károk estének, a várost bejártam, és akkor tapasztaltam, hogy az agyonüttetett emberek, itt is, amott is, hol egy, hol kettő, hol három ugy voltának, mint a mezőben a még öszve nem hordatott kévék.
A leomlott házaknak, templomoknak ledült kövei alatt jajgatás, ordítás hallattatott, az odamaradt embereknek szájokból. A lerázattatott épületeknek az ég felé menő pora miatt a nap mint egy másfél fertályig nem láttatott. A földnek megnyílásából láng, egyszersmind keserű és büdös füst jöttének ki, sőt a Dunának közepe felé mint egy-egy hordó a láng füsttel elegyest a vizből láttatott kiütődni és hirtelenséggel elenyészni. A városban levő kutakból a vizek a föld alá szállottanak, és helyekbe anyira feldagadt a feketés homok, mint annak-előtte valának a vizek bennek."
Korabeli visszaemlékezés kézirata. Forrás: Országos Levéltár
"Szüleiket eltévesztett vagy elvesztett gyermekek s férjeik után kiáltozó nők futkostak őrültként"
A földrengést követően az emberek elkezdték a szeretteik keresését.
A sebesülteket még többre tehetni vélték, kik az őrültség csalhatlan jeleit adták. — Szüleiket eltévesztett vagy elvesztett gyermekek s férjeik után kiáltozó nők futkostak őrültként a bizonyos halált hirdető roncsolt épületek között! mig egy Jézus-társulati tagnak sikerült azokat összeszedni, ezeket figyelmeztetés és kéréseivel arra birni, hogy menekülnének az ismételt rengések által mindinkább kőhalommá váló épületek közöl a Dunaparton — épen vásár ideje levén — nagy számmal kikötött hajók s fenyőtalpak fedelzetére, s példájokat majd az egész város követte. Azonban rengett újra a föld; fölemelkedének s ismét kicsaptak a hullámok; a már megriadott s most kétségbe esett tömeg a várost elsülyedni vélvén, a rémülés eget hasító hangján kiálták mindnyájan, hogy elhagyják a boszus ég haragjától annyiszor látogatott várost, s másutt keresnek menhelyet, hol elvesztett vagyonukat legalább ily veszélytől távol sirathassák, s csakugyan már kezdék vagdalni ama járműveket tartó köteleket, s csak, mint olvasom, néhány jézsuita kérő s a gondviselésbeni megnyugvásra intő hathatós szózatának sikerült eme közös óhajtást legyőzni s e vándorkész tömeget maradásra birni.
- írta később Grossinger János.
Év végéig még 160 rengést észleltek
A kisebb erejű földrengések nem maradtak abba a következő hónapokban sem. A korabeli feljegyzések szerint 1863-ban még további 160 esetben tapasztaltak földrengést a komáromiak, a következő évben 280 alkalommal, de még 1765-ben is több földrengést tapasztaltak.
A Tata-gesztesi uradalmat vezető Balogh Ferenc is élénken érdeklődött a földrengés iránt, különösen, mivel a rá bízott területen is történtek károk. A földrengés másnapján, június 29-én felkereste Komáromot, amiről így írt:
" „Félelmetes reá nézni, és irtóztató romladozását látni... [...] A nép oszlik Komárombúl minden felé, mert Szünete nincs a földindulásnak"
Kolduló-levéllel az újjáépítésért
Mária Terézia is jelentős segítséget nyújtott a rászorultaknak. A festmény 1759-ben készült, Martin van Meytens alkotása
A hírek gyorsan eljutottak Bécsbe is. Mária Terézia nagy mennyiségű élelmiszert küldetett Komáromba és további eszközöket az újjáépítéshez. Barkóczy hercegprímás már másnap, június 29-én nagy mennyiségű élelmiszert küldött a komáromiaknak. Zichy Ferenc győri püspök személyesen látogatott el Komáromba a romok közt vígasztalni a kárvallottakat, az éhezőknek pedig egy hajónyi kenyeret küldött. Segítséget nyújtotta a váci és a szepesi püspök is, illetve a környék lakossága is igyekezett segédkezet nyújtani a rászorulóknak. Szeptemberben a város újjáépítésére pedig országos adománygyűjtést szerveztek. Ezt segítette a Helytartóság által kiállított kolduló-levél, melynek latin eredetijéből Rovács Albin készített fordítást 1862-ben.
„Folyó 1763. év múlt június hava 28-án reggeli 5 1/2 óra táján, midőn u. i. a hivek nagyrésze a beállott országos vásár miatt korábban végzendő az isteni szolgálatot, az egyházakba gyülekezett, sokan már sátraikban áruik eladásával foglalkodtak, s a többiek, jelesül az aggok és gyermekek még reggeli álomban szunnyadozának, ezen szab. kir. város a mindenható isten akaratából földrengést szenvedett, még pedig oly mérvben, hogy a városbani egyházak (kettőt kivéve, melyek az isten ótalmában voltak) számra hét, tornyaik és falaikkal összedültek, 279 nagyobbszerü polgári ház ledült, s 785 erős omlást szenvedett, ezen iszonyatos idő közben 63 személy a romokba temettetett, mások szerint 102-en különböző tagjaikban zúzódtak, sérültek és sebesültek meg; sőt a Vág partján maga a föld ia meghasadt, vörös lángok lobogása közben nehézszagu kénköves vizet lövellve a magasba. Ezen iszonyatos földrengés szörnyű robogások- és jajkiáltásokkal egész e september hó 26-ig tartott és a föld még mostanáig sem csendesedett le egészben.1763. september 30-án. Keglevich József m. k. gróf. Balogh János mk."
"e nép még csapásaiban is szereti, imádja és nem hagyja el szülötte földjét"
A földrengést követően Mária Teréziában is felmerült, hogy a lakosságot át kéne költöztetni a Duna déli partjára. Ugyanezt II. József is megfogalmazta, a lakosság azonban maradt szeretett városában, s ha kellett, foggal-körömmel, de újjáépítették a települést nemcsak az 1763-as földrengés, hanem a későbbi tűzvészek és árvizek után is. A mai Magyarországon sokan vannak, akik Komáromot a mai Dél-Komárommal aznosítják, s talán nem is tudják, hogy a ma a Duna északi oldalán, a mai Szlovákiához tartozó település lakói mennyire ragaszkodtak a helyhez, ahol éltek. Jókai Mór ezt így foglmazta meg:
„Nyolcvanöt év előtt a földindulás rommá döntötte ezt: a romok alapjaira új város épült. Ötvenkét év előtt az árvíz pusztította el; a pusztaságnak újra lakói lettek. Harminc éve tűz emésztette meg: hamvaiból ismét újra támadt. Húsz év óta a várerődítés egész negyedét rontó le s tette legelővé, a város odábbment, és újra fölépült. E kis tér lakóit minden csapás üldözé, maga az alattuk álló föld is. És íme e házsorok, e templomok beszélnek és mondják, hogy e nép még csapásaiban is szereti, imádja és nem hagyja el szülötte földjét."
TIPP: a komáromi kirándulásokhoz ajánljuk a GUIDE@HAND DUNAMENTE mobil alkalmazást, amelyben nemcsak a látnivalókról lehet a helyszíneken bővebb leírásokat olvasni és képeket megnézni, hanem az is megnézhető, hogy éppen a kirándulásunk napján mi történt a térségben az elmúlt évszázadokban.
Felhasznált források:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
