A Dunamente, ahogy még nem láttad

Sajnos a mai Magyarországon ma már kevesen tudják, hogy Komárom történelmi központja ma Szlovákiában található, a magyarországi város csak a 19. század második felében kezdett kiépülni. A városról legtöbbünknek a történelmi erőd és Klapka György jut az eszébe - pedig a történelmi városka történelmében több hölgy is jelentős szerepet játszott, s nem lehet elfelejtkezni azokról a polgárasszonyokról, kereskedők, mesterek feleségeiről sem, akik a mindennapi életükkel segítették mindig a férfiak munkáját. Most az ő történeteikből válogattunk egy csokorral, invitálva mindenkit a Dunamente TDM tematikus városnéző programjaira, ahol számos további színes történettel is megismerkedhetnek a résztvevők.  

A fűzőrendelet

Így néztek ki a fűzők a 18. században. A kép csak illusztráció. Forrás: History of Corsetly

A komáromi hölgyek erkölcsös viselkedésével, öltözködésükkel a városi tanács több alkalommal foglalkozott. 1783 szeptemberében például szigorú rendeletet alkotott, amely megtiltotta a korban divatos váll- ás mellfűzők használatát, „mivel a női nem egészségére és szép formájára nem kis hátránynyal van“. Miután a rendeletnek nem engedelmeskedtek a hölgyek, a 1784. június 21-én újból kényszerült azt kihirdetni, „magára vállalván egyszersmind a felügyeletet is.“ Így történt azután, hogy a kemény rendelet a nőknek nem kis bosszúságára ki is doboltatott, azzal a kiegészítéssel, hogy "a nők tanítására és nevelésére szánt épületekbe még a bemenetel is tiltatik váll- és mellfűzőben."   

Házasságtörések véres büntetése

A városi tanács és a várparancsnok közösen határozták meg a város rendeleteit, s a bíráskodás is legtöbb alkalommal közösen történt. A 17. század végének, 18. század elejének egyik legszigorúbb büntetése a házasságtörő asszonyokat sújtotta. A házasságtörés vagy a házastárs elhagyása ugyanis fejvétellel büntethetett, valamint a nagyobb lopás és a szeretőtartás is - ez utóbbinak büntetését azonban később enyhítették.

Kivégzésre készülve... A kép csak illusztráció. Forrás>>>

Így ítélték halálra Szabó Zsuzsánnát férjének elhagyása miatt, Kocsis Benedeknét és Györke Margitot pedig „orcátlankodás“ miatt ítélték halálra az 1600-as évek végén, míg Vörös Zsuzsánna kisasszonyt szintén az előbbi vétek miatt homlokán tüzes vassal bélyegezték meg.

A 18. század legelejétől a szeretőtartás büntetése enyhült: már nem halállal, hanem az úgynevezett kocsihúzással büntették: az illető „asszonyi állat“-nak szalmával megkoszorúzva, dobszó mellett kocsit kellett húzni a népesebb utcákon, s miután ezt megtette, kiűzték a városból. Magától értetődik, hogy az ily érdekes látványosságnak megfelelő közösnége is volt a városlakók körében. Ily büntetést kaptak 1700-ban Varga Anna, Valaka Anna és Szedláczky Anna „kisasszonydámák“. Ez utóbbi három napon keresztül húzta a kocsit.

Komáromi boszorkányok

A 17-18. században több boszorkányperre is sor került Komáromban. 1674-ben Kun Anna állt a bíróság elé boszonykárnyság vádjával, s ugyan halálra ítélték, végül "csak" tüzes vassal kínozták meg az asszonyt.  Hasonlóképpen kínzás és a városból való kiűzetés lett a büntetése 1693-ban Kontor Katának is, mivel a per során végig tagadta a bűnösségét.

Sokkal szerencsétlenebb lett a sorsa Tassy Zsuzsánnának. Peréről különböző források különféleképpen számolnak be, mi most Beöthy László közlésére hagyatkozunk. 

Boszorkányégetés. A kép csak illusztráció. Forrás>>>

A már élemedett korú Tassy Zsuzsánna fiatalabb korában a leírások szerint kuruzslással foglalkozott, embereket rontott meg és betegeket gyógyított, ezért azt rebesgették róla, hogy boszorkány, s ördögökkel szövetkezik. E nőnek volt egy szegény sorsú férfi rokona, Péter, akit össze szeretett volna házasítani egy vagyonos, független, árva, ám beteges lánnyal, K. Lídiával. Péter azonban már egy szegény lány jegyese volt. Tassy Zsuzsánna a legenda szerint azt ígérte K. Lídiának, hogy meggyógyítja betegségéből, de csak akkor, ha feleségül megy Varga Péterhez. A már csaknem a sír szélén álló Lídia elfogadta az alkut, és miután meggyógyult, Zsuzsánna  varázserejét fölhasználva elcsábította Pétert. Amikor annak szegény jegyese rájött, hogy mi történt, beperelte Zsuzsánnát. 

Így szól a történet. Hogy a valóságban pontosan mi történt, nem tudjuk. Az tény, hogy a per során több komáromi lakos állította, hogy őket Tassy Zsuzsánna megrontotta. A törvényszék ítélete szerint ha 25 embert nem tud kiállítani Tassy Zsuzsánna a saját igazának védelmében, el fogják ítélni. 

Végül 1693. november 20-án zárult a per:  „Miután több tanúk vallomásával s hiteles adatokkal begyőzetett, miszerint Tassy Zsuzsánna, istenét megtagadva, ör­döggel szövetkezett, s mint ilyen minden keresztény embernek ellenségévé lön: anmílfogva, hogy ördögi ártalmát többé emberek kárára s megrontására ne gyakorolhassa, súlyos bűnéhez képest és mások példájára égő máglyára ítéltetett.“ Az idős hölgyet másnap, november 21-én meg is égették az ítélet szerint. 

Két uzsorás, akiket a sors büntetett meg

Komárom a 18. században. Forrás: Császár Elemér: Ányos Pál 1756-1784. MEK

Szintén Beöthy Lászlónál olvashatjuk a kövekező történetet: 1767-ben iszonyú tűzvész ütött ki Komárom városában. Összesen három óra leforgása alatt kilenc utca semmisült meg, 256 ház égett le, összesen 2226 ember maradt födél nélkül, elégett a tűzben egy 24 hetes kisbaba is. A tűz egy bizonyos Mészáros Istvánnénál ütött ki. Egy régi kéziratban levő krónika szerint a házban lakó két öregasszony okozta a tüzet, akik zsellérként voltak a házban, s "kik istentelen uzsoráskodásukkal tömérdek pénzt gyűjtöttek már". A legenda szerint mindketten már javában 80 év felett voltak, s a tűzvész előtti órában éppen egy közös végrendeleten törték fejüket. Éppen a pénzüket számlálgatták, amikor a szobatető egyik gerendája perzselő lángfolyam kíséretében rájuk szakadt. Az egyébként is bűnös lelkiismeretű két vén asszony ész nélkül menekült ki az utcára, otthagyván tetemes összegű pénzüket, aminek később a kormos üszkök közt csak hűlt helyét találták. "E történet számtalan, gonoszúl kizsákmányolt szegény családot engesztelt ki, abban a boszúló nemezis tüntető vesszejét szemlélvén." 

A csizmadia felesége, aki "Komárom múzsájává" vált

Csizmadia műhely eszközei a Duna Menti Múzeum helytörténeti kiállításán a Zichy Palotában. Saját fotó

A fenti történetekből is jól látható, hogy a hölgyek viselt dolgai jelentős befolyásal voltak a közéletre, időnként szórakoztató, időnként elrettentő példaként a város polgárai számára. Érdemes kiemelni a sorból még egy hölgyet, aki viszont költői tehetségével tűnt ki a komáromi polgárok feleségei sorából. Egy oylan korban kezdett el verset írni, amikor ez a férfiak kiváltsága volt. Mentora, gróf Gvadányi József lovasgenerális, aki maga a kor egyik legolvasottabb, legnépszerűbb költője volt, ki is emelte: "De ugyanis ha Hazánk fiai mindenre alkalmadtosak, bizonyára Leányai is ollyak lesznek, tsak akarják." 

Béldi János céhbeli csizmadiamester felesége, Fábián Juliánna nemcsak amiatt vált híressé, hogy az ő szalonjában találkozott először Csokonai Vitéz Mihály Lillával. Két gyermekes anyaként 29 éves volt, amikor levelezni kezdett Gvadányival, az „Egy falusi nótárius utazása Pesten" című munka szerzőjével. Az akkor már egy évtoizede férjnél lévő Fábián Julianna verses levelekben mutatta be az 1763-as komáromi földrengést, személyes adalékokkal, érzelmekkel tarkítva az elbeszélést

"Mivel házam a ’ Vág, s Duna vize között
Fekszik, sokszor szivem nagy félszbe költözött."

A verses levelezést Gvadányi 1798-ban ki is nyomtatta. Egyik levelében így méltatta a csizmadiané munkáját:

„Te ollyan ékesen, ’s oiy hellyesen írtál,
Hogy itt Virgilius erejével bírtál.

Mert valamint ő irt Trója romlásáról,
Olly szépen Írsz Te-is Föld-indúlásáról“.

Gvadányi és e kor egy másik költőnője. Molnár Borbála, többször személyesen is felkeresték Fábián Juliannát, akit ugyan költői szerepléseiért sokan gúnyoltak, támadtak Komáromban, azonban mégis egy új divatot teremtett. 

 
"Több asszonyság is titeket követnek,
Utánnatok Parnász hegyére sietnek,
Újfalvi Krisztina ’s vele Vaji Klára
Huszár Erzsébet is és Veszprémi Sára."

Fábián Julianna azonban nemcsak ebből a szempontból vált kiemelkedővé. A komáromi földrengésről írt munka forrásul szolgált a későbbiekben Jókai Mór Az elátkozott család (1858) című regényének, amelyben az 1763-i és 1783-i komáromi földrengések eseményeit egyszerre idézte föl, a Fábián Juliánná által megverselt jelenetek némelyike is szerepel.

Magyaros viselet 1790-ből. A kép illusztráció. Forrás>>>

TIPP: A városnéző séták és az éjszakai erődtúrák létszáma általában hamar betelik. A programok elérhetőek a Facebookon is! 

---
A poszthoz felhasznált források: 

• Takáts Sándor: Lapok egy kis város multjából (Komárom, 1886)
• Takáts Sándor: Komáromi boszorkányok. In: Budapesti Hírlap, 1886. január 8. 
• Beőthy Zsigmond: Emlékrajzok Komárom történetéből. In: Beöthy László (szerk.): Romemlékek (1851)
• Verses levelezés a’ mellyet folytatott Gróf Gvadányi József Magyar Lovas Generális Nemes Fábián Juliánnával, Nemes Bédi János Élete Párjával, mellybe több nyájas dolgok mellett, Királyi Komárom Városába történt siralmas Föld-indulás is le íratott, és Versekbe Gyönyörködök’ kedvekért ki-adattatott. Pozsony, 1798
• Fábri Anna: Komárom múzsája. In: Limes - Tudományos szemle, 8. évfolyam (Tatabánya, 1995). 4. sz. 7-16.
• Dr. Réthly Antal: A komáromi földrengésről. In: Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 23. (1922) 52-54.
• A komáromi csizmadia költő felesége. In: Kis Újság 1934. 8. sz. 18. 
• Komárom múzsája: Fábián Julianna költőnő. Online>>>